Kedves Látogató !
Ezen az oldalon a helyi hobbi borászokat és a borkereskedőket szeretnénk bemutatni a teljesség igénye nélkül. Jellemzően többgenerációs szőlőkről van szó, az itt élők többsége már gyermekkorától szívta magába a borkészítés  rejtelmeit.

Egy kis információ:

A régiek még Hegyes-Kis-Somlyónak írták azt a Somlóhoz nyugatra fekvő kis szőlőhegy névadóját, amely az ország legkisebb borvidékének legkisebb szőlőhegye, mint a népmesék három fivére közül a legfiatalabbik. Ő is ötmillió éves bazalthegy (230 m magas) és érdekessége, hogy teteje valójában egy nagyobb lapos plató; lassú vulkáni működése során nem alakult ki bazaltorgonája – ám méreteinél fogva sem vált olyan közismertté, mint nagyobb testvérei. A környék, Kemenesalja protestáns kisnemessége és parasztjai művelték évszázadokon át (Kis-Somlyó, Borgáta, Egyházashetye, Duka), de nem alakult ki rajta jelentősebb egyházi vagy uradalmi birtok. A hegy aztán az időben lassan szétaprózódott, mint a Somlai borvidék többi hegye, bár Nagy-Somlón ma már komolyabb birtokkoncentrációkkal is találkozhatunk. A terrior adottságai semmivel nem rosszabbak a Somlónál – Kissomló is hozza a somlai mineralitását, karaktertét és ízharmóniáit, és az  utóbbi években itt is akadtak komolyabb telepítések. „

A község életében fontos szerepet töltött be a szőlőtermesztés, erről már 1452-ből van írásos emlék, de kezdeteit a római korra vezetik vissza. Marcus Aurelius római császár Pannónia földjét szőlővel telepíttette be. Oklevelek bizonyítják, hogy IV.Béla a tatárjárást követően Moreából hozatott a szőlőműveléshez értő olasz telepeseket a környékre. A hegyközség törvényeit 1749-ben foglalták írásba. Az 1850-es években több mint 100 hold nagyságú volt a szőlőterület.

Borfajták viccesen: Koteczky Gabriella gyűjtése alapján:
Az isten kétféle bort teremtett: a szürkebarátot és a leánykát. A szürkebarát és a leányka csinálja a többi bort úgy, hogy a szürkebarát beteszi dugóját a leánykába. Ha a dugó pont jó, akkor, ezerjó. Ha a dugó puha, akkor a leányka elkezd szamorodni. Ha a dugó el van szorítva, akkor kéknyelű. Ha a dugót felaprítva teszik a leánykába, akkor, szemelt rizling. Ha a dugó nehezen megy be, akkor visontai. Ha a dugó sehogyan sem megy be, akkor pusztamérgesi. Ha a leányka nem kap dugót, akkor csongrádi vörös. Ha a dugót egy másik szürkebarátba teszik, akkor homoki vagy melegeshegyi. Ha a leányka nem akarja a dugót, akkor kövidinka. Ha a dugó csavaros, akkor furmint. Ha a dugót rossz helyre teszik, akkor malaga. Ha a szürkebarát 25 éves, akkor bikavér. Ha a szürkebarát 75 éves, akkor aszú. Ha a szürkebarát költői hajlamú, akkor siller. Ha a leányka fekete, akkor Pinot noir. Ha a leánykán erényöv van, akkor vaskúti. 

A hegyen termelt borfajtáról bővebb információt az alábbi linkeken talál:

http://bortarsasag.hu/hu/borfajtak/
http://borkincstar.atspace.com/borfajta.html

Saszla:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Saszla
Zweigelt
http://hu.wikipedia.org/wiki/Zweigelt
Irsai Olivér
http://hu.wikipedia.org/wiki/Irsai_Oliv%C3%A9r
Szőlőskertek Királynője
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C5%91l%C5%91skertek_kir%C3%A1lyn%C5%91je_muskot%C3%A1ly
Pannónia Kincse
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pann%C3%B3nia_kincse
Olaszrizling
http://hu.wikipedia.org/wiki/Olaszrizling
Cserszegi Fűszeres
http://hu.wikipedia.org/wiki/Cserszegi_f%C5%B1szeres
Muskotály:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Muskot%C3%A1ly
Kékfrankos
http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9kfrankos
Pinot Noir:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Pinot_noir
Blauburger:
http://www.kislexikon.hu/blauburger.html
Zöldvertelini
http://villanyiborvidek.hu/hu/villanyi-borvidek/feherborok/zoldveltelini